Az Equifax lakossági hitelminősítő ellen elkövetett hackertámadás következményeként 145 millió ember érzékeny adatai kerültek csalók kezébe, a további esetek megfékezésére hatalmas bírságokkal ösztönöznék védekezésre az ügynökségeket az USA-ban.
A BNP Paribas alapkezelő egy sikeres blockchain teszten van túl, amely során egy befektetési alap értékesítésének minden mozzanata a technológia segítségével történt.
Warren Buffett milliárdos üzletember biztosra veszi, hogy könnyekben végződik a kriptopénzek története, és azt is elárulta, hogy semennyi bitcon vagy más kriptopénz befektetéssel nem rendelkezik.
A török hatóságok betiltották a reklámozását a Farm Banknak, vagyis annak az online farmjátéknak, amelybe hiszékeny emberek már több mint 100 millió dollárnyi pénzt fektettek magas hozamok reményében - írja a Bloomberg.
Hamarosan forgalomba áll az első, az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó járműfedélzeti érvényesítő készülékekkel felszerelt autóbusz Budapesten. Az új készülékekkel felszerelt autóbusszal, amelyen a BKK a készülékek működését teszteli, kezdetben a VT-Arriva Kft. által üzemeltetett dél-budai autóbuszvonalakon, majd később a teljes közösségi közlekedési hálózaton találkozhatnak az utasok. Az eszközökkel az utasoknak egyelőre nincs teendőjük, továbbra is a megszokott módon zajlik majd a jegyek érvényesítése és ellenőrzése.
Egy vírus terjed az interneten, ami egy kriptopénz-bányász programot telepít a fertőzött gépekre, amely a kibányászott virtuális pénzt az észak-koreai Kim Ir Szen egyetemre küldi - írja a Fortune.
Indiában is csóválják a fejüket a felügyeleti szervek és a kormány a bitcoin elképesztő népszerűsödése miatt: bár nem tiltották be a kriptodevizákat, egy olyan szabályozói környezetet igyekeznek létrehozni, ami ellehetetleníti a kriptotőzsdék működését. Eddig úgy tűnik, működik a dolog, a bankok egyre kevésbé állnak szívesen szóba kriptotőzsdékkel; a tranzakciók lassulnak, a befektetők pedig van, hogy hetek alatt jutnak csak a pénzükhöz.
Egy kiszivárgott dokumentum szerint Kína állami szinten szervezi a kriptodevizák bányászatának korlátozását, "rendezett kivonulást" rendelnek el a piaci szereplőknél, ezért ütik most a bitcoint és társait.
2017-ben is emelkedett a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n keresztül zajló fizetési tranzakciók száma, összesen 28 millió tranzakcióval vettünk e-matricát, parkoltunk mobillal vagy váltottuk meg a HU-GO viszonylati jegyünket, közel 20 milliárd forint értékben - derül ki a társaság közleményéből.
Az Amazon, vagyis a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi óriása már eddig is eladott saját márkás biztosítási termékeket, iparági szakértők szerint azonban most nagy dobásra készülnek: az Európai Unión belül indítanak biztosítással és insurtechhel foglalkozó üzletágat. Hogy mi sül ki ebből, azt egyelőre csak találgatják.
Az oroszok a tervezett kriptorubellel kerülhetik meg a Krím annektálása miatt velük szemben bevezetett szankciókat - írja a Financial Times. Putyin egyik gazdasági tanácsadója szerint ez a tökéletes eszköz a titkos állami tranzakciók végrehajtására.
Technikai okokból nem elérhető az OTP internetbankja és a bank online fizetési felületein nem lehet bankkártyával fizetni - közölte a pénzintézet kedden a honlapján.
A magyar bankok és biztosítók lenyomják a dán, olasz és japán versenytársaikat is, ha fintech partnerségről van szó. Magyarországon ugyanis a hagyományos pénzintézetek majdnem fele dolgozik már most is együtt valamilyen fintech startuppal - derül ki a PwC fintech témában készített nemzetközi felméréséből. A nagy barátkozás mozgatórugója az egész világon, hogy a bankok féltik a bevételeiket a külső támadóktól, illetve a megújulás útját keresik, a fintech startupoknak viszont ügyfelekre és pénzre van szükségük, vagyis a kényszer és a közös érdekek hozzák össze a partnerségeket. Közben a kicsi startupokon túl az internetes és IT-világ nagyjai is beszállnak az épülő fintech ökoszisztémába.
Hatalmas tévedésben vannak a kollégáim: szerintük idén a fintech boomnál fontosabb dolgok is történtek a világon és Magyarországon. Pedig a bankrendszert teljesen átalakító folyamatokról idén már nem csak kamu marketingszövegelés ment: a pénzügyi válság terhétől, a kormányzati korbács csapásaitól szabaduló bankok valódi, a mindennapokban is használható fintech megoldásokat vezettek be. Mobiltárcákat, online hiteleket, teljesen online számlanyitást, digitális aláírást, személyzet nélküli fiókot hozott Magyarországra a fintech forradalom. Mindeközben a bankok felkészültek a fintech cégek beengedésére, és készülnek egy rejtélyes új technológia, a blockchain alkalmazására és az azonnali átutalás bevezetésére is.
Összesen 150 millió forintra megbüntette ma a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKK-t és a T-Systemst a félkészen, biztonsági hibákkal, átadott e-jegy-rendszer miatt - tudta meg a Hír TV híradója.
Az olasz bankszövetség innovációs központjában egy blockchaines eljárás sztenderdjén dolgoznak, amely a bankközi tranzakciók kiegyenlítését végezheti majd.
Az amerikai kormány hivatalosan is bejelentette, hogy Észak-Koreát tartják felelősnek a WannaCry zsarolóvírus-támadásért. Tom Bossert, a Fehér Ház biztonsági tanácsadója köszönetet mondott a Facebooknak és a Microsoftnak a támadás elhárításában való részvételért - írja a Reuters.
Megújul a MÁV és a GYSEV adatátviteli rendszere, ezt a célt szolgálja a GSM-R (Global System for Mobile Communications - Railway) projekt első szakasza, amely 935 kilométerre terjed ki és jövő márciusban zárul - mondta Vidra András, a MÁV Zrt. infokommunikációs és technológiai rendszerek főigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.